Kortárs Kereső: Stolcz Ádám

A Kortárs Kereső a hazai feltörekvő tehetségek bemutatásával foglalkozik, akik aztán hétről hétre egymásnak adják a bemutatkozás lehetőségét.


“Én az ember irracionalitását szeretném érzékeltetni a verseimmel…”

kk_stolczadam_portfolio

KultOn.hu: Mikor és miért kezdtél el írással foglalkozni?

Stolcz Ádám: Először is meg szeretném köszönni, hogy lehetőséget kaptam erre az interjúra. Tizennyolc éves koromtól írok, először a Győri Műhelyben publikáltam verseket. Azóta szinte kizárólag lírával foglalkozom, ami az irodalmat illeti, bár mostanában az Apokrif irodalmi folyóirat blogján megpróbálkoztam a prózával is. Idén jött ki az első verseskötetem Becsapódás címmel. Egyébként ötödéves jogász hallagató vagyok, annyi különlegességgel, hogy a jogi tanulmányaimat teljes egészében Franciaországban végeztem. A jog előtt az ELTE BTK-n voltam magyar szakos hallgató, ahol megismerkedtem Nyerges Gábor Ádámmal és az Apokrif irodalmi lappal. Jelenleg is viszonylag rendszeresen publikálok az Apokrifban.

KultOn.hu: Van kedvenc témád?

S. Á.: Nagyon szeretem a férfi és a nő közötti erőszakot. Persze, csak mint témát. Igyekszem az agresszív férfi szempontjából leírni egy kapcsolat működését, illetve egy kapcsolat kudarcát és annak következményeit. Úgy érzem, ezt a témakört a kortárs magyar költészet nagyon gyakran azzal kerüli meg, hogy finoman érzékelteti a párkapcsolat viszontagságait, egy általános igazságot keresve a férfi-női viszony bugyraiban. Én az ember irracionalitását szeretném érzékeltetni a verseimmel, azt, hogy a saját szemszögéből minden, erőszakos embernek igaza van. Szeretném láttatni az erőt, ami szétrobbanthat egy kapcsolatot, és igyekszem úgy írni, hogy el is érjen ez az energia az olvasóhoz. Természetesen nem adok igazat az erőszakhoz folyamodó embereknek, épp ellenkezőleg, azt szeretném, ha a versek segítenének szemléltetni egy dühroham mechanizmusát, leírni, hogy ez mennyire veszélyes, miért érdemes azt minden áron elkerülni.

KultOn.hu: Miből merítesz inspirációt? Vannak kedvenc művészeid?

S. Á.:  A kortárs magyar költészetből sokat merítek természetesen, például Nyerges Gábor Ádám, Bödecs László és Orbán János Dénes verseit nagyon inspirálónak találom. Az aktuális költői nemzedék mellett számomra a legmeghatározóbbak mindig olyan költők voltak, akik egy elemi erővel tudtak hatni az olvasóikra, akiknek a verseiben volt egy csipetnyi irracionalitás. Így például nagyon szeretem olvasni József Attilát, de Juhász Gyulát, Komjáthy Jenőt és Kiss József verseit is. A prózát illetően jelenleg Krasznahorkai Lászlót olvasom talán a legtöbbet.

KultOn.hu Melyik munkádra vagy eddig a legbüszkébb?

S. Á.: Úgy érzem, hogy nem jutottam még el arra a pontra, hogy büszke lehessek egy bizonyos munkámra. Nagyon jó érzés, ha olvassák a verseimet és az, hogy az Apokrif és a FISZ kiadásában meg tudott jelenni a kötetem az idei könyvhétre, nagy örömmel töltött el. Arra vagyok igazán büszke, ha valaki úgy gondolja, hogy egy-egy írásomat érdemes elolvasni, esetleg nevetnek a szövegeimen. A tény, hogy publikálják a verseimet elégedetté tesz, de ha nem publikálnák őket, akkor is írnék. Azért írok, mert szeretek írni. A versem, amit a legszívesebben mondok el, a Tavasz címet viseli.

KultOn.hu? Mit tartasz a legnagyobb kihívásnak a kortárs irodalomban?

S. Á.: Szerintem a legnagyobb kihívás egyszerűen jó verset írni. És kideríteni, hogy mi is az a jó vers. A kortársak között nagyon sok költőben rejlik hatalmas potenciál, viszont úgy érzem, az, hogy a versírók jó része egyáltalán nem foglalkozik a versek lehetséges befogadóival gyakran ellaposítja az egyébként jól megírható témákat. Szerintem, és ez egy nagyon személyes vélemény, egy versnek kötelessége az olvasó fülébe mászni vagy legalábbis elcsábítani a befogadóját. Természetesen egy lírai szövegnek nem lehet célja maga a hatás, de mit ér a jól megírt vers, ha addig sem képes fenntartani az olvasó vagy hallgató érdeklődését, hogy az végigolvassa. Hiába utánozhatatlanul jó valami, ha senkinek sem kelti fel az érdeklődését, senki sem akarja majd leutánozni. Nem szeretném, ha a költészet nyelve annyira eltávolodna a mindennapok embere által érthető nyelvtől, hogy a verseket végül már csak költők olvasnák. Ennek tudatában olyat írni, ami állja az idő vasfogát egy valódi kihívást jelent. Úgy gondolom, a költészet abban a különleges helyzetben van, hogy a társadalom által tabuként kezelt témákat is képes úgy érinteni, hogy az olvasók csak visszafogottan botránkozzanak meg rajta, és úgy véljék: végül is, ez “csak” költészet. Így a versnyelv érdekesen hátba tudja támadni az olvasóit, hallgatóit olyan témákkal, amikről az még csak nem is álmodott. Ez a jótékony merénylet szerintem egy másik feladata a kortárs költészetnek.

+1 Ki legyen a Kortárs Kereső következő vendége és miért?

S. Á.: Bödecs László. Szerintem nagyon jól ír.


Korábbi kortársak: