Kortárs Kereső: Bödecs László

A Kortárs Kereső a hazai feltörekvő tehetségek bemutatásával foglalkozik, akik aztán hétről hétre egymásnak adják a bemutatkozás lehetőségét.


„… mind cicázunk valamit a transzcendenciával”

kk_bodecslaszlo_portfolio

KultOn.hu: Mikor és miért kezdtél el írással foglalkozni?

Bödecs László: Írással foglalkozni. Hát az túlzás, hogy az első időkben foglalkoztam volna vele, az is túlzás, hogy ez foglalkozás. Ha szerkesztő lennék, akkor foglalkoznék írással, én inkább csak írok, mondjuk, amikor kritikát, az foglalkozás az írással. Ez egy olyan szakma szerintem, amihez lehet érteni egy bizonyos fokig, írni igazából mindenki tud, meg lehet állapodni egy-két dologban, hogy az biztos nem működik, de talán még ezt se, nagyon sok minden az egyéni tehetségre van bízva, meg a személyes ízlésre.

De talán nem is erre irányult a kérdés. Azt akartam mondani, hogy írtam sokat, nagyon különböző dolgokat, szerelmes verset, dalfordítást, novellát, sci-fit, fan-ficitiont, fantasyt, mindezt csak a saját, meg egy-két internetes oldal közösségének a szórakoztatására, nagyjából tizennégy éves korom óta. Szombathelyi vagyok, az egyetemet Budapesten, az ELTE-BTK-n végeztem, ekkor is írtam verseket. Aztán volt egyszer, hogy nagyjából két évet kihagytam, semmit sem írtam, és valamikor eszembe jutott, hogy tényleg – én szoktam volt verseket írni, amikor szomorú vagyok vagy szerelmes, vagy mindkettő és egyéb. Az akkori barátnőmnek volt egy házi feladata (ha jól emlékszem végzős gimis volt éppen), és akkor rémes sakk haikukat dobtam össze neki, mert valami ilyesmi volt a feladat, de utána nem álltam le többet, 2012 lehetett ekkor.

Utána ismertem meg Nyerges Gábor Ádámot (sok egyéb mellett az Apokrif főszerkesztője), egy egyetemi lapnak készítettem vele interjút, és valahogy rajta keresztül kerültem közel a kortárs irodalomhoz, ami addig nem foglalkoztatott, csak olvastam néha. Rájöttem, hogy mért ne próbálhatnék meg beküldeni verseket. Eleinte nehezen ment, de folyamatosan adaptálódtam, megtaláltam magamnak azt a stílust, ami érvényes és elfogadható, elkezdtek lassan lehozni a folyóiratok, és menthetetlenül benne ragadtam. Nem foglalkozásnak tekintem, hanem afféle életmódnak, főhobbi, mondhatni hivatás. Írni muszáj sajnos, akinek van mondanivalója, más kérdés, hogy olyanok is írnak, akiket foglalkoztat a dolog, szövegeket gyártanak, én verset próbálok írni. Valahol abban látom a különbséget, hogy a vers muszájból lesz, a szöveg meg akaratból, az írással való foglalkozásból.

semmi_zsoltar_vers2

KultOn.hu: Van kedvenc témád?

B. L.: Nem mondanám, de az is túlzás lenne, hogy az életről akarok írni, ugye? Az első kötetben, ami a Semmi zsoltár 2015-ből, leginkább az isten mibenléte, nemléte foglalkoztatott, az én személyes istenem hatása, nem hatása, az én életemre és a jelenség nem egyéni jellege miatt (már hogy mind cicázunk valamit a transzcendenciával) mindenki életére.

A készülő új kötetben viszont az érdekel, hogy van-e valami, ha mondjuk isten nincs, amivel el lehet foglalni magad, amitől működhetnek dolgok, a mindennapok, a kapcsolatok. Mik hajtják a világot, milyen az a hely, ahol esetleg semmi olyasmi nincsen, ami mozgatná? Van-e törvény az idő telésén kívül?

KultOn.hu: Miből merítesz inspirációt? Vannak kedvenc művészeid?

B. L.: Az inspiráció ezen a ponton, már magától merül fel szerencsére, felbukkan, mint egy Kemény István versben a gonosz óriási feje a hegy mögül. Nekem folytonos agyalással és érzelmek menedzselésével, a valóság nehézkes feldolgozásával telnek a mindennapjaim. Ahogy jövök el a lakásból, megyek vissza különböző tereken, utcákon, vagyok itt-ott, városokban, hegyeken, nyaralok vagy dolgozom éppen valamin, a háttérben, a belsőmben ez történik. Szeretem Kemény István verseit. Térey János közvetlen hatását ugyan nem érzékelem magamon, de lenyűgöz a megszólalásmódja, munkabírása, elszántsága. Hasonlóképpen Parti-Nagy Lajos nyelvi teremtőkéje, „basszája”, amit én most pótolgatok magamnak régi időkből. De leginkább Nádas Péter pontos, töretlen figyelméből adódó bölcsessége. Bognár Péter pofátlanul bátor profizmusa, Nyerges Gábor Ádám hiperérzékeny okossága, Stolcz Ádám úttörő személyisége, nem megalkuvó őszintesége. Mostanában főleg Weöres Sándort olvasok, és Orbán Ottót, akit Nyergestől csentem, míg előbbit Fráter Zoltántól, azt mondják, nagy hatással vannak arra, amiket én írok mostanában, és ez tagadhatatlan is, úgy hiszem.

semmi_zsoltar_vers

Szeretek zenét hallgatni, a Radiohead újításai megint inspirálnak, nagyjából azóta hallgatom őket, hogy publikálok, de a klasszikus zene emelkedettsége is megfog, most Bach és Wagner egy-egy alkotása, amik át tudnak kapcsolni „leülök, megírom” üzemmódba. Fontos nekem, és még mindig agyaltat Lars von Trier Melankólia című filmje.

De elsősorban azt tudom mondani, hogy a világ mögötti világom inspirál, ami kicsit magányos, de szép is, az, amit már megírtam, és ami abból következik, egyik vers kell, hogy jöjjön a másikból. A saját tapasztalatok rendszerezése a legfontosabb, hogy legyen tudásunk, amiből írhatunk, aki bulikázik és éli világát, néha kapcsol csak át, nem úgy lesz költő, az megint csak szövegeket hozhat létre szerintem. A versek viszont egyfajta kissé önpusztító józanságból lesznek, legalábbis nálam.

KultOn.hu: Melyik munkádra vagy eddig a legbüszkébb?

B. L.: Természetesen a kötetre, mert az a leginkább kézzelfogható és maradandó, de mostanában voltak nagyobb folyóirat publikációim is. A Kalligramban jött Oda (Óda) című versemre, az ÉS-ben hozottakra, a Jelenkorban közöltre, a megújult Irodalmi szemlében közöltekre és az idei nyári Apokrifban Fráter Zoltánnak dedikáltra vagyok most igazán büszke éppen.

KultOn.hu: Mi a legnagyobb kihívás egy szöveg megírásában?

B. L.: Talán az előzetes kínlódás, az, hogy amit megélsz éppen és alig-alig érted az elején, alig viseled el néha, és ez által fontosnak látszik, folyamatosan zavar, küzdesz vele. Ez történik kikerülhetetlenül, akaratlanul végigcsinálod, aztán, amikor jobban átlátod, akkor elkezd megformálódni mondatokban, képekben. Szerencsére nekem a megírás szűken vett aktusa általában kicsit könnyebb, az előzetes fejben írás tart sokáig. Nehézség még, ha késznek látszik a szöveg (hoppá – előtört a bölcsész, a tiltakozó, beképzelt költő helyett), és érzed, hogy nincs rendben valami még, és mondjuk, megkérdezel egy bizalmas valakit, és ő is ezt mondja. Olyankor rendbe kell tenni, és először fogalmad sincs, hogy hogyan. Ilyenkor jön elő a szakmai része a költészetnek, mitől hasonlítok én magamra, mitől az én verseim az én verseim, és milyen módon hiányzik ez a frissen elkészültből, hogy tehetném bele.

semmi_zsoltar_facebook

+1 Ki legyen a Kortárs Kereső következő vendége és miért?

B. L.: Legyen Gál Soma, idén jelent meg az első novelláskötete, Sármesék címmel. Azért ajánlom őt, mert nekem nagyon jó volt olvasni a könyvét. Élvezetes, elég könnyed, sokszor igen szép, meg így nyár vége felé, ősz elején, nem is tudnék aktuálisabbat. Mellesleg én is újra fogom olvasni, kritikát is kell írnom róla, de nem bánom olyan nagyon.


Korábbi kortársak: